Különlegesen nehéz életpályát hagyott eddig maga mögött, mégis teljes életművet hozott létre. Nehézségei között volt szovjet kényszermunka, később a mellőzés, fenyegetettség és betegség. Gömbös Lászlót azonban az őrségi tölgyek keménységével vetekedő fából faragták. Életútja mintául szolgálhat helytállásból, áldozatvállalásból, szolgálatból és hazaszeretetből.

A teljes szöveg letölthető pdf és doc formátumokban.

I. CSALÁDI HÁTTÉR

Csörötneken született 1926. május 14-én Gömbös Imre és Czuppon Erzsébet első gyermekeként. A család fél évezrede vallja ősi földjének a vasi tájat, Árpád házi királyaink adománylevelei tanúskodnak magyar erede-tükről, nemesi jogaikról. Házasságkötéseik révén a Kisfaludy, Mesterházi, Czuppon és Weöres családdal kerültek rokonságba. Gömbös Antal megyei táblabíró és író Berzsenyi Dániel unoka testvére volt. Régen elkülönült ágról származott a 30-as évek miniszterelnöke, Gömbös Gyula. A vállalt rokonság hátrányok sorával nehezítette a szobrász életét.

II. IFJÚKOR

A Gömbös nagyapa középbirtokos és közjegyző egyszemélyben, de édesapjára már csak a közhivatal maradt. 15 fős népes családban, tizenkét éves koráig a falusi emberek életét élte. Falun járt iskolába, ahol ta-nítói már korán fel ismerték a farigcsáló fiúban szuny-nyadó tehetséget. Később Körmendre, majd Szombat-helyre költöztek, ahonnan csakhamar egy fővárosi internátusba került.

1944-ben megszakadt a tanulás. Édesapjával együtt szovjet hadifogságba került, polgári személyként az utcáról hurcolták el őket. Apát és fiát a székesfehérvári gyűjtőtáborból a pokol tornácára, a temesvári elosz-tóba szállították. Ott elszakították őket egymástól, őt Azerbajdzsánba hurcolták, ahol Szumgait városát építette több ezer fiatallal együtt. A sivatag szélén, embertelen körülmények között kellett embernek maradnia.

Életen át kínzó betegség csíráit hordozva térhetett haza 1948 őszén, de a megpróbáltatásoknak nem szakadt vége. Hiába hajtotta tudásvágy, minden iskola kapuja zárva maradt előtte. Megpróbált bejutni a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára, de hiába sikerült a felvételi, közölték vele, hogy nemhogy mű-vésznek, de embernek sem kell ebben a rendszerben.

III. MUNKÁSÉVEK

Munkakeresésben volt fogolytársa segítette, így került a Transzvill Vállalathoz, ahol esztergályosnak képezték át. Teljesítményét sztahanovista szintig fokozta, de az átkos aurától nem szabadulhatott. Hiába a káderlap „pozitív” jelzői - „munkájához való viszonya jó, a legjobb brigád tagja", - a mérleget lehúzza, hogy „politikával nem foglalkozik, minden szabad idejét képzőművészettel tölti, értelmes, művelt ember, sok benne az alkotókészség" valamint „meglátszik rajta származása, át van itatva polgári ideológiával". A munkások a kenyerüket féltették tőle, a művezető a járását ítélte „ munkamorált rombolónak ". A munkásélet 1957-ben ért véget, amikoris 32 évesen - miniszteri engedéllyel – megkezdhette a főiskolai tanulmányait a Képző-művészeti Főiskolán. Ösztöndíjat nem kapott, fiatalabb tanulótársai értetlenül szemlélték kitartó szorgalmát.

IV. FŐISKOLA

Mesterei, tanárai - Mikus Sándor és Pátzay Pál - a megtanulandón túl hasznos tanácsokkal segítették. Lenin-vázlatát látva Pátzay azt javasolta, dugja el és ilyet soha ne akarjon csinálni. Megfogadta. Mások arra buzdították, adja oda magát a rezsimnek, ezt viszont képtelen volt megtenni. Domanovszky Endre javasolta a „rejtőzködő életre való berendezkedést". Ezt ismét megfogadta. Pedagógus felesége megértése és szere-tete, valamint Somogyi József barátsága és szobrászatába vetett hite segítségével, 1963-ban kitűnő minősítéssel fejezte be tanulmányait. Diplomamunkájával első díjat nyert, szobrát megvásárolta a minisztérium, és elküldték Athénbe a magyar követségre.

V. KÖZTÉRI SZOBRAI

Nehezen kapta első megbízását és később sem kényeztették a munkaelosztók. Két évtized alatt - 1966 és 1987 között - tizenegy munkáját helyezték köztérre, a legjelentősebb ezek közül a Szentgotthárdon felállított III. Béla emlékszobor.

Rejtőzködése nem jelentette teljes tartózkodást. Kisplasztikáit el-el küldte a különböző országos és csoportos kiállításokra. 1963-tól főként a Százados úti Művésztelep művészeivel szerepelt. Igényesebb első önálló bemutatkozására 1979-ben, Debrecenben került sor. A vasi kiállítás-sorozat Körmenden kezdődött 1981-ben. Ezt követően Szentgotthárdon, Csörötneken, Őriszentpéteren, Bükön, Pápócon láthatták szobrait. Később Meghívták Szombathelyre, majd Szentendrére, Tatára, Lakitelekre és Pápára. A pápai a református Kollégiumban nemcsak tárlata nyílt, hanem két emléktáblát is készített a városnak: Kiss Zoltán repülős alezredesről, és Somogyi Józsefről, aki a kollégium diákja volt. A kisváros más vonatkozásban is kapcsolódik Gömbös munkásságához. Itt találták meg azt az oklevelet, amely Őrségben ma is élő ősi „őrcsaládok" neveit tartalmazza. Az ő emlékükre született az Őrállók című szobor Őriszentpéterre (1987).

Önálló kiállításai közül jelentős az Árkád Galériában rendezett tárlat (1992), majd a Vármegyeház Galériában nyílt, nagy bemutatko zó kiállítása (1993). Eddigre érett meg az idő, hogy az elszenvedett sérelemekért hivatalos formában megkövesse az új rendszer. „Nemcsak a munkatábor borzalmait, megpróbáltatásait kellett elviselnie, hanem a hazatérés utáni évek társadalmi előítéleteit is, amelyek származása és osztályhelyzete miatt súj tották ... az igazságtalanságért és sérelmekért - a Kormány nevében is - megkövetjük" - írta a szobrásznak Andrásfalvy Bertalan MKM miniszter. Az ígért budapesti kiállítást az Erdély Művészetéért Alapítvány rendezte meg. A politika igazított valamit, de a szakma érdektelensége csaknem változatlan maradt. A minisztériumtól ekkor kapott római utazás élményei visszaadták a megcsorbult életkedvet. Míg korábban a kisplasztikák foglalkoztatták, az 1990-as években jelentős köztéri müvekkel lépett ki a műterem magányából. A történelmi személyiségek közül Görgey Artúr (Bp.), Kállay Miklós miniszterelnök (Nyíregyháza) és a német reformátor Melachton (Essen), a tudósok köréből Bay Zoltán és Pungor Ernő vonásait örökítette meg. Számos emlékmű-építményt gazdagított domborművekkel.

VI. KÖZTÉRI SZOBROK VAS MEGYÉBEN

Gömbös László szülőföldi ragaszkodását további, korábban készült művek is jelzik. Alkotó módon vesz részt a világháborús emlékművek átalakí tásában. Előnyére változott így meg a többször áthelyezett Kisfaludy Strobl-emlékmű látványa Körmenden (1990), Szentgotthárdon, egykori iskolája előtt, címeres, lyukas bronzlobogók kal egészült ki a hősi emlékmű (1991). Őriszentpéteren az Őrállók párdarab jaként három, domborműbe foglalt nőalakot emelt piedeszlálra a háború áldozatainak emlékére . Majd pedig a „forradalom és köztársaság" emlékére magas obeliszket állított, ezzel teremtette meg az ünneplés kereteit. Több körmendi emléktábla és a Ludovikás emlékoszlop fűződik még nevéhez.

Őriszentpéteren felállított Királyfej művészetének más arcu latát mutatja meg. Szívesen emlegeti, hogy az Őrségben nőtt fel, ahonnan a faragásra érett fa szeretetét hozta magával. A 13. századi kalocsai királyfejet to vábbgondoló, másfél méretes Királyfejet 1995-ben ajándékozta a plébániának. A múlt foglalkoztatta az Óriásfurulya faragása kor is. A csodaszarvas, a táncoló pásztor, a szalagfoimtos és szálkás díszít mények a büszkén vállalt nemzeti érzést, magyarságtudatot erősítő szándé kot fejezik ki kördombormű formájában.

Jelentős köztéri munkája a kondorfai templom homlokza tán hirdeti a milleniumi eszmét. A domborművek sorsfordító időket idéznek. Géza és Sarolta pogány múltunkat zárja le, ezért az epitáfium jellegű kompo zíció, az alakok merev tartása. István és Gizella elevenebb megformálásával egy újkor felé tett lépések jelentő ségét hangsúlyozza.

VII. SZOBRAI ÉLETE TÜKRÉBEN

Gömbös László életének első harmadára a politika telepedett rá. Szobrászi munkásságának egyik vonulata a sötét árnyakkal való leszámolás jegyében formálódik. Korai műveiben ugyan a klasszikus hagyományok folytatása, az örök szépség iránti áhítat figyelhető meg. Magányos vagy párokba, csoportokba fűzött aktjai időtálló gondolatokat testesítenek meg. (Forrás, Lány virággal, Nász). Ám a vágyott harmó nia mögül szüntelen előtörnek a gonoszsággal perlekedő indulatok. Az antipolitikus művész kíméletlenül, a kordokumentum hitelességével mintázta meg a hatalom brutális kiszolgálóit és a megtorlás áldozatait. Ezek közül is kiemelkedő a Smasszernő (1963), amely a diktatúra végrehajtójának aljasságát testesíti meg. Az alig 30 centis kis bronz szobor borzongást kelt. A talapzatba vésett évszám (1950) és szö veg csak fokozza a deformált testű, buta tekintetű, ruházatával, attribútumai val egyértelműsílett emberi szörny kivagyiságát. Más megközelítésben szól ugyanarról a Politikai rab (1963) fal elé, oszlophoz láncolt figurája.

Az életmű másik vonulata az 1956-os forradalom felemelő élményéből táplálkozik. „Boldog voltam, hogy megélhettem ezt a világcsodát" - írta egy vallomásában. Első munkái között van a Lyukas zászló megdicsőülése (1957) című emlékmű. Ezt tovább gondolva, született meg 1996-ban a Kossuth téri kőtömböt sírrá változtató dombormű. Megmintázta Szabó bácsit, s elsőként emlékezett szoborral Tóth Ilona hősiességére. 1990- es ágas-bogas fa-bronz kombinációja a golyótól leroskadó, utolsó erejével a lélek haranggal világot figyelmeztető forradalmárnőt emeli a halhatatlanságba.

Külön elemzésre érdemes a Kerepesi temetőben fel avatott 56-os emlékhelye (1999). Barokkos vonalvezetésű, kereszttel koronázott vörösmárvány sírkeresztek együttese fogja közre a kis domborművel, felirattal díszített fehér posztamenst. Egyértelmű a hátsó három sírkereszt golgota-utalása. Oldalt öt-öt egymásnak felelő kőlapról olvashatók le a dicsőséges 13 nap számjelei. Az utolsó kőlap csonka, felirata a november 4-ét jelöli.

Kombinatív jellegű a Csörölneken álló emlékhely is. A talapzatra emelt kőoszlopok domborművei az 1944. november 1-jei légitámadás, a világháborúk áldozatai és a forradalom előtti tisztelgés fórumát teremtik meg a község lakóinak (1999).

VIII. ÖSSZEGZÉS: ÖNÉLETRAJZI STÁCIÓK

E néhány kiragadott példa talán megerősíti, hogy a történelem mélyen beépült, tevékenyen beavatkozott a szobrász életébe, művészetébe. A 20. századi, ellentmondásokkal, küzdelmekkel terhelt sorsot az Önéletrajzi stációk című kompozíciójába sűrítette. Az atomkor szimbólu mát, a 'robbanást' sokágú fatörzsből faragta meg. A felfordított fatörzs azonban a folytonosságot, továbbélést, új hajtást szimbolizáló életfát is jelképezi. Csonkjaiba vé sett évszámok saját életének fontos dátumait rögzítik. A hozzájuk kapcsolódó élethelyzeteket, eseményeket érzé kenyen mintázott aktfigurák elevenítenek meg. A körjáték szereplői magukba mélyedve vagy párosan, de együttesen jelenítik meg az évszázadnyi időt s benne az egyes ember létezését és küzdelmét. Az emberét, aki szeretett, félt, rejtőzködött, szenvedett és várta a csodát.

Nehéz életű nemzedék tagjaként a szobrászra sem esett túl sok a fényből, de az önmagába és a művészetbe vetett hite elsegítette odáig, hogy ma elmondhatja: „Megvalósítottam művészi elképzeléseimet a magam számára elképzelt úton, megőrizve magamban a gondolkodó ember szabadságát".